emlék

2008 december 27. | Szerző: KISMADAR |

 Gondoltam leírom a legkedvesebb Karácsonyi
emlékemet,mert akor itt is meglesz,nem csak a fejemben.

Tizenkét évesnél kisebb lehettem,mert Apu még
élt.Karácsonykor nekünk a szobánkba kellett
menni és várni,hogy csengessen az angyal.Ez már
az ebéd utáni közös fadíszítés
és a délelőtti akasztózás(minek
keretében Nagypapámmal tetemes mennyiségű
szaloncukrot fogyasztottunk el)után volt.

Szóval a szülők és nagyszülők úgy
gondolták,hogy üljünk szépen a szobánkban,de
nekünk más volt a véleményünk.Először
csak a fiúszobába szöktem át az
öccseimhez,mert nehogymár egyedül kuksoljak,amíg
az angyal az ajándékot hozza.Utána kiosontunk az
előszobába,mert már nagyon rég vártunk
és igénybe ettük a kulcslyukat.

Amikor rám került a sor,azt láttam,hogy a
felmenőim ünneplőben maguk(és mi)feledten
villanyvasutaznak a fa alatt.

Mindig ez jut eszembe a Karácsonyról,főleg,hogy
utána sokáig szomorú Karácsonyaink
voltak.

Érdekes az angyal dolog is.Frankón tudtuk,mert már
nagyok voltunk,hogy a szüleink veszik a cuccokat,de az ajándékot
az angyal hozta csengőszóval és punktum.