vendégség II
2009 január 5. | Szerző: KISMADAR |
Nózik kifújva,szemek becsukva.
Szóval ott tartottam, hogy hazafelé szépen elaludtak a törpék. Mikor hazaértünk,már éreztem magamon a jajjaj mindjárt hétfő és még egy csomó dolgom van feelinget.
Végül nagynehezen összehoztam az intézendők jórészét. Ember munkalapjával elpötyöltem egy csomót,mert a gép nem akarja szépen elmenteni,úgyhogy lehet,hogy fölöslegesen melóztam vele. Megírtam egy fontos emilkét és összekészítettem a szokásos szendvics és ruhakupacot.
Petinek holnap még nincs ovi,de van Korai,ami jó.
Egyébként rám ült a vége az ünnepnek hangulat, ami elég vicces,hiszen csak két és fél hónapja taposom a malmot, de máris sikerült nem örülni a hétköznapi unalomnak. Pedig van benne jó is. Egyrészt a Korai, másrészt, hogy csak hat órát fogok dolgozni,így lesz időm itthon is tevékenykedni kicsit.
Majd’ elfelejtettem megírni,hogy tegnap itt volt D és E. Nagyon örültünk nekik,Peti is. E megint egy csomót provokálta Petit,ami szerintem mindkettőjüknek jót tett. Mi anyukák összeraktuk a favonatokat, míg a gyerekeink rosszalkodtak,tehát jók voltunk.
Vicces,hogy néha hogy félek dolgoktól,amiktől nem is kéne.Persze régebben ott volt Madrid, akinek rendesen kijutott volna,ha a gyerekek “megszeretgetik” és a lakás sem volt miatta olyan könnyen tisztán tartható. Megint eszembe jutott Peti,ahogy körbebillegett Nagyapónál a lakásba és teljesen jól elvolt. Persze lehet, hogy azért,mert laktunk ott egy fél évet. Mindenképp kellemes volt és meg lehet újrázni.
Elszaladok fürdeni,meg át kéne írnom a naptáramat,hogy ne kettővel rohangáljak.Aztán holnap megint mindenki rajtam vicceskedik, hogy miért is nem tudok reggel felkelni.Ember mondta délután,mikor a csibéktől nem tudtam dolgozni,hogy majd megcsinálod este,ma úgyis gyorsan elalszanak:-))))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: