fent és lent

2009 május 13. | Szerző: |

 Vicces az élet. Tegnap igazán vacakul voltam, mert hétfőn este mindent megettem, amit a gyerekek nem. Sárgaborsó, szalonna stb. Nem szoktam ilyet csinálni és szerintem ne is fogok rászokni.

Végül tegnap nem dolgoztam, hanem rendbe tettem a ruhákat, amiket már régen kellett volna, meg játszottam a számítógéppel. Öcskösöm talált egy új stratégiai játékot, amivel elég jól el tudok szórakozni.

Mára viszont semmi bajom nem volt. Ma van a névnapom és nagyon jól sikerült. EB nap volt, utána pedig szaladtunk be a dolgozóba, mert az egyik kolléganőnk kölcsön adta az autóját, hogy elhozhassuk Apósom hűtőládáját.Már rég mondta, hogy hozzuk el és idén tényleg szeretnék eltenni gyümölcsöt, meg ilyesmit télire.

Bent most nem a legkellemesebb, mert egyik napról a másikra kirúgták az egyik kulcsembert, aki ráadásul kedvelhető is volt. Ha jól tudom bőven az alapítok közt volt. Persze ettől mindenki leakadt, de mit lehet tenni?Dolgozunk tovább, csak egyre kevesebb kedvvel. Lehet, hogy holnap kapunk valami magyarázatot, persze kérdéses, hogy mennyire őszintét.

Ember szerződése is meglesz talán a héten. Az már biztos, hogy jóval kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, de remélem, Ember kicsit pihenhet. Azt sem bánom, ha dekoratőr  létére nem kell egész nap vezetnie és könyves dobozokat pakolásznia.

Apósom is hazajött velünk, így együtt tudtunk ünnepelni. Anyu és Öcskös is átjött és elengedtek minket pizzáért. Eredetileg grillezést terveztem, de az idő nem kedvezett ennek, így maradt a pizza.

Este mindenki eldőlt, már csak én vagyok fent és őrülök a névnapomnak, meg a sok kedves köszöntésnek, amit kaptam. 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Manyu says:

    Nagyon sok boldog névnapot!

  2. magnoli says:

    Bocs a késésért! Boldog névnapo!!! :-). Annyira jó nekem téged olvasni! Ha tudnád, már mennyi “fogást” lestem el! :-). Hálásan köszönjük őket! Puszi.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!