vegyes

2009 május 23. | Szerző: |

 Egy csomó jó dolog történt a hét második felében. A néni, Petya óvónénije rögtönzött fogadóórát tartott, mikor vittük Petyát és elmondta, hogyan tudnak Petivel dolgozni. Ebből kiderült, hogy feltétlen kell még neki az egyéni fejlesztés(mármint Petinek). Erre Zs azt mondta, hogy indokolt lehet a még egy év Korai :-)))). Persze jövőre ugyanitt fogunk állni, de találtam a közelben egy frissen végzett gyógypedagógus lányt, aki már foglalkozott autista gyerekkel és szeptembertől vállalná Petyát. Kérte, hogy Zs segítsen neki. Ez azért jó, mert egy év alatt “átszokhatunk” hozzá.

Egyébként a hét  vége a bulizás jegyében zajlik. Csütörtökön a nemrég elküldött srácot búcsúztattuk, pénteken pedig a volt kolléganőm névnapját ünnepeltük.Mindkettő jól sikerült. A csütörtöki bulin nem akartunk soká maradni, de búcsúzásnál leragadtunk  főnöknőm mellett és beszélgettünk vele egy jó másfél órát. Elég kellemes volt. Sokat foglalkoztat, mert nem nagyon ismerek ilyet, mint ő. Általában a négy gyereket nevelő főnénik nem hordanak miniszoknyát, nem feltétlenül csinálnak problémát abból, hogy ki kell rúgni valakit stb. Azt külön kedvelem, hogy nem hallottam még “fúrni” senkit és nyavalyogni, meg intrikálni sem.Ugyanakkor van benne egy jó adag olyan “csajosság”, amit általában a legkevésbé sem kedvelek. Gondolom,ezért érdekes nekem.

A pénteki esemény más volt. A részt vevők jó része a gitározós, hívős embercsoportból került ki, ezért énekeltek, mi többiek, meg hallgattuk. Nagyon jó volt, hogy örültek, meg az is, hogy nem volt kötelező nekem is ilyen módon örülni.Sajnos Ember fáradt volt, tehát viszonylag korán leléptünk és autóztunk kicsit.(Egyébként mindenkinek ajánlom a Spájz nevű vendéglátóipari üzemegységet a Bazilikával szembeni kis utcában)

Ma nem sok pihenés volt, főleg Embernek nem. Peti sokat dobált, meg lófrált, nem találta a helyét. Most az ő szeme csúnya, kamillázzuk, de lehet, hogy hétfőn még itthon marad. Egyébként Panni megoldotta a szerdát, ugyanis szerda reggel tiszta szemmel ébredt. Utána az enyém ragadt össze és most sajnos Petyán a sor. De úgy látom, gyorsan lefolyik, bármi is ez.

Matekoztunk is egy csomót, mert Apósom azt mondta, szívesen segít nekünk, de tudni szeretné, hogy pontosan milyen kiadásaink vannak, hogy hogyan ütemezze az övéit.Ennek kapcsán átgondoltuk az átgondolandókat és kiderült, amit már úgyis tudunk, vagy eszünk, vagy lakunk. Csak az a fura, hogy ez már elég régen így van. Meg, hogy ismerek több családot hasonló helyzetben, mégis élnek és nem kerülnek utcára. Gyanítom, ott is a nagyszülők keze van a dologban.

Anyuval meg kellett értetni, hogy én szeretném a csekkjeinket tárolni, mert ezen már többször megsértődött. Úgy érzi, hogy a feje felett intézzük a dolgokat(persze trehányul) és ő mindenből kimarad.Levezettem neki, hogy miután befizette és a kockás füzetében lekönyvelte a számlákat, nemigen marad ki semmiből, míg ,ha elviszi, befizeti, elkönyveli, eltesz, akkor mi igen. A végén ő csodálkozott a legjobban, hogy miért is akadt ki.

A kert is kezd adakozó lenni. Érik az eper és van zsenge zöldborsó.Pedagógiailag bajban vagyok a megeszem a kertben a bogyókat témával, mert nem lenne szerencsés, ha valamelyik törpifjonc  a tiszafa bogyóját benasizná. Leginkább zugeszem, mikor nincsenek kint:-)

Petinél egyre jobban működik a tárgyak és események kapocsolása. Tényleg Pavlov kutyájával kocog ebédelni, de ez valahogy nem zavar.Délután megcsináltam a fotókat is a napirendjéhez, mert a Korait és az ovit nem tudom mással jelezni.

Holnap jön Apósom és bográcsolunk egy nagy pörit. Remélem, jó idő lesz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!