esélyes?
2010 november 20. | Szerző: KISMADAR |
Mennyi a sansz arra, hogy ha egy estére elszabadulok Emberrel, akkor a kocsmában, ahová beülünk, a Duna TV legyen bekapcsolva és az első, amit meglátok benne, egy down- os kis srác arca és valami fogyi gyerkőcöket nevelő intézet egy orosz művészfilmben. Miután ennek vége lett, részleteket mutattak az Ópium – ból és közben bejött három kerekes székes fiatal a kocsmába (ahol persze nincs rampa, csak lépcső, bár a közelben van valami otthon, ezért sokan jönnek keréken. Szerencsére Ember segített.)
Nem tartom kevésbé fontosnak a fogyi emberek ügyét, mint tegnap, de ma estére kicsit szerettem volna szabadulni tőle. Nem jött össze. Gyanítom, egy szülészorvos sem örül a nyaraláskor mellette beinduló spontán szülésnek, pedig szereti a munkáját és a gyerekeket. Nem baj, azért kellemes este volt.
T szülinapjára szervezett a barátnője meglepetés bulit. Eddig nem írtam róla, mert meglepetés és T olvassa az irományaimat. Volt torta, gyertya, meg muzsika. (Meg tepertő és kolbász, ami nekem külön jó, mert nem vagyok édesszájú)
Holnapra minden összeállt, csak oda kell érnem. Még megvárom Embert, mert hazavitte RE-t, Kicsit aggódom, mert Ember nagyon fáradt, de megígérte, hogy vigyáz magára. 🙂
Már napok óta le szeretnék jegyezni egy különösen szórakoztató beszélgetést Pannival. A fürdőben voltunk reggel és használtam a dezodoromat, persze azonnal rákérdezett, hogy mi az. Mondtam, hogy dezodor. Mire való? Elmagyaráztam, hogy a felnőttek néha izzadni szoktak, ami nem kellemes és néha kicsit kellemetlen szagú is tud lenni, de a gyerekek jó illatúak. Erre megkérdezte:
Anya, én mikor leszek büdös? :)))))))))
Végül megalkudtunk, hogy ötödikes kora körül. Majd megszakadt a szíve, hogy addig nem kenheti be magát, lehetőleg tetőtől talpig az én illatos és néhol rózsaszín csomagolású dezodorommal. Azóta már megbékült a gondolattal, de én még mindig mosolygok, ha eszembe jut.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: