Egy rosszul sikerült teaélután
2010 november 27. | Szerző: KISMADAR |
Panni ovijában pénteken teadélután volt. Már a szülőin a fejünkbe verték és én szépen el is cseréltem a délutánomat, hogy ott lehessünk. Mivel az autót akkor kellett visszahozni, elkéstem kicsit, de Cs a szárnya alá vette Pannit,mire odaértem, egy fakanálbabával is megajándékozta és a bábjátékot nézték. ( Tíz percet késtem, úgyhogy ügyesek voltak)
Egy darabig ment is a dolog, bár nagy volt a tömeg és néha be se fértek a csibék az attrakciókhoz. A büfénél pl komolyan aggódtam, hogy ki önt le kit, vagy ilyesmi.
Sajnos én nem vagyok túlzottan társasági lény, úgyhogy nem tudtam igazán lelkesen belevetni magam a vigasságba.
Panninál akkor szakadt a cérna, mikor visszakanyarodtunk a kirakodóvásárhoz. Pillanatok alatt jutott a kontroll vesztett hisztiig, mert mégis csillagot szeretett volna (AKART!) és nem babát. CS addigra már elmondta, hogy ebből a kettőből választhattak. A gond ezzel az volt, hogy egyrészt nem volt már csillag, másrészt ha lett volna, sem veszem meg, mert nem ebben maradtak.
Az örjöngő Pannival a kocsiig elevickélni nem volt egy pásztorábránd, főleg mert hozta magával a fakanálbabát, a zsákbamacskát és a teát a büféből. Egy idő után már csak azt kiabálta, hogy fáradt. Itthon varázslatos tempóban nyugodott meg, én pedig elátkoztam magamba az egész hepajt. A dolog ugyanis arról szólt, hogy az ovi alapítványát gazdagítsuk. Vittünk be sütit, amit eladtak a büfében és zsákbamacskát, amit szintén árusítottak. Ezen kívül kirakodóvásár is volt az óvónénik munkáiból (nagyon szép dolgokat csináltak) és kézműveskedés, meg játék és könyvvásár. Egyszóval délután négy és hat közt mindent kitettek a gyerekek elé, akik nem feltétlenül tudtak ellenállni a kísértésnek. Gyanítom, hogy a szülők jórésze vagy képes megnevelni a gyerekét, vagy megvett egy csomó mindent, csak ne legyen hiszti. Persze a holmik nem voltak drágák, de valahogy nekem nincs ettől túl jó érzésem. És megint ott lapul a kétely, hogy az én optikámat torzította – e el a sok gyoviovi és azért nem tudok örülni egy ilyen rendezvénynek, vagy lehet egy kis igazam. Tényleg nem tudom. Elvégre néhány száz (ezer) forint nem a világ vége és nem volt kötelező elmenni, ráadásul az én 1% – om biztos nem lesz az övék. Másrészt viszont ott vannak a fogyi intézmények, amik sokkal kevesebb pénzt kapnak, mint egy 200 gyereket ellátó ovi és mégsem “húznak le” ilyen módon.Lehet, hogy jövőre jobban sikerül és akkor nem leszek ilyen morgós.
Ma sűrű napunk volt. Reggel Ember elment, mert akadt némi munkája, visszafelé kihozta D – éket. Együtt ebédeltünk, utána szokás szerint az aprók felfordították a házat, mi meg beszélgettünk kicsit és próbáltuk megelőzni a haláleseteket és a tűzkárt. Ember este fellép, úgyhogy visszavitte D – éket, nekem meg maradt a romeltakarítás. Meglepő módon megoldottam, aprókat vacsiztattam, csutakoltam, ágyba dugtam és utána az emeletet is rendbe tettem. Embert nem hiszem, hogy megvárom, mert még csak most kezd muzsikálni. Holnap megint megy reggel, én meg majd aggódom.
Petinek hétfőn lesz az MR vizsgálata, amit a pszichiáter hölgy kért neki és én eléggé parázok, mert elaltatják hozzá. Ugyan mondtam, hogy auti a srác és a papírjain is szerepel, de vizsgálat előtt egy órával ott kell lenni. Nem tudom, hogy fogja ezt Petya bírni, ahogy az altatás utáni ébredést sem. Ráadásul, ha jól olvastam a tájékoztatójukat, ébredéskor nem lehetünk vele. Attól félek, hogy kitépi a branült, amit be akarnak neki kötni és végül lekötözik. Az a gondom, hogy ha elijesztik a kórháztól, később sokkal nehezebb lesz őt bevinni. Ráadásul borzasztóan bunkó volt az orvos, akivel ott beszéltem. Remélem, azóta megjámborodott, vagy nem lesz vele dolgunk, mert nem tudom, meddig tűröm, ha megint úgy viselkedik, mint legutóbb. Szóval parázok bőszen. Hátha pozitívan csalódok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A mi ovinkban is vannak “bulik” de sohasem jutott eszunkbe hogy barmilyen indokkal penzt csikarjunk ki a szulokbol.Szemelyes velemenyem ,hogy ez bearnyekolja a legsikeresebb bulit is .Ha penz kell valamire mondjuk ki nyiltan ne “talaljuk”!A szorakozas meg legyen felhotlen!