dolgos hétköznapok

2011 január 5. | Szerző: KISMADAR |

 Ma újra normális kerékvágásba terelődtünk. Vagyis mindkét gyerkőc ment oviba, mi meg dolgozni. Pedig bírtam volna még az ünnepi lazsát és vendégjárást.

Egyébként azért nem tegnap zökkentünk vissza normálba, mert Petya MR vizsgálata zajlott tegnap. Peti megint megugrotta a dolgot. A branül berakását nyikkanás nélkül tűrte és igazán nem is piszkálta. Talán azért, mert már látott ilyet. Ezzel a cuccal a kezében sétált át néhány utcányit a neurológiára, ahol jó két és fél órát vártunk. Tette mindezt éhomra. Néhányszor kiborult, de nem vészesen. Egyszer lettem csak kicsit morci, mikor egy anyuka nekiállt gyrosozni az ébredő Petya mellett. Mintha az ő csemetéjét nem éhesen hozta volna. Egyébként az ő gyerkőce éppen a gépben volt, a férje pedig elő sem jött a telefonjából, tehát ő sem volt igazán boldog, lehet, hogy ezért nem gondolt a többi apróra.

Karácsony és Szilveszter közt még mindenféle baráti találkák voltak. Találkoztam az IKEÁ-ban egy régi évfolyamtársammal, akivel még mindig tartjuk a kapcsolatot. Az az érzésünk, hogy Peti állapota miatt nem szívesen jönnek hozzánk, de ez nincs kimondva. Tavaly még úgy oldották meg, hogy gyerekek nélkül jöttek, idén “csak csajok” buli lett volna, de valahogy becsúszott a család, amit nem bánok, mert igazán kedvelem őket. Én voltam ott gyerektelenül és nagyon fura érzés volt látni, ahogy rohangálnak a csibék után. nekem meg semmi dolgom. Általában én szoktam kicsit kellemetlenül érezni magam a jelenlétükben a “nem sztenderd” gyerekeim miatt.

E barátnőm is eljött a lányaival, akik már olyan nagyok, hogy nemsoká a fejemre nőnek. E – t még általánosból ismerem és indig örülök, ha látom. Ők nagyon szeretik a gyerkőceinket és valahogy természetesen állnak Petyához is, bár láthatólag csodálkoznak a nálunk uralkodó állapotokon.

Szilvesztert D – ékkel ünnepeltünk és sose rosszabbat. Jobbat meg nehezen tudok elképzelni. Feldíszítettük a nappalit egy csomó lufival és készítettünk egy nagy 2011 feliratot, amit jól kiszíneztünk. A nappali még most is így díszeleg, mert nincs kedvem/szívem leszedni.

Nagyon meg vagyok bozsdulva, mert felhívott a vezetésoktatóm és segítséget kért. Van a családjában egy Tourette szindrómás srác és segíteni kéne nekik, mert egyre nehezebb helyzetben vannak. Nem szeretném megírni a részleteket, de fő a fejem rendesen.