Valahogy most nem vagyok “nyerő szériában” . Pénteken semmi nem lett a
munkából, mert Ember is itthon maradt. Ez nem baj, bár elfoglalt szülők
révén értelem szerűen generált némi időkiesést a dolog. A gond az volt,
hogy amikor én dolgoztam volna, Ember telefonált, úgy meg nem megy a
hallgatózás. Persze rászólhattam volna, de két okból nem tettem. Az
egyik az, hogy dühös voltam, ami tapasztalatból tudom, hogy nem a
megfelelő állapot bárminek a szóvá tételére. A másik az, hogy
Anyukájával beszélt, akivel ritkán szokott és ez most hallhatóan igazi
beszélgetés volt, nem egy formális hívás. Ebbe én hogyan csúnyázzak
bele? Buktam egy nap szabit és tovább ég az arcom. Lassan megszokom. 🙁
Tegnap mentorszülős esetmegbeszélés volt és én kocsival mentem, mert
Ember szerint gyakorolnom kell. Valószínű, hogy tényleg kell, mert nem
mindegy, hogy nem tudok, nem akarok, vagy nem szeretek a városban
vezetni. Egyébként szerintem hülyeség a nyóckerbe autózni, mikor egy
jeggyel célhoz érhetek és még olvashatok is közben. Na mindegy. Sajnos
elkeveredtem és ezért telefonon összekaptunk Emberrel, ami nálunk nagyon
ritka. Úgy értem, hogy vitázni persze szoktunk, de veszekedni nem. Hát
ez is megvolt egy fél évre és végül is hazaértem gond nélkül. Ha nagy
leszek, kerítek egy GPS-t, mert az nem feltételezi rólam, hogy azért
mert felnőtt és viszonylag talpraesett ember vagyok, még vezetni is
tudok. (Meg tájékozódni kocsival ott, ahol gyalog sem és szemüvegben
menet közben olvasni az utcanévtáblákat.)
Egyébként vezetésben simán hozom az autizmust. Legalábbis régebben
hoztam. Csak adott útvonalakon járok, ugyanazokban a sávokban és még
előzni is csak akkor szoktam, ha muszáj. Pláne e mondjuk egy terelés,
vagy egy útfelbontás, netán egy elromlott jelzőlámpa. Ezektől régebben
fizikai tüneteket tudtam produkálni. Kezdve a kézremegéstől, egészen a
sírásig. Persze javulok és tulajdonképp örülnöm kéne, hogy Embernek az
az alapvetés, hogy szuper vagyok mindenben.
A megbeszélésen is vicces helyzet állt elő. Én vittem “esetet” és azt
beszéltük meg. Van a szülők közt egy nő, aki meglehetősen dinamikus
egyéniség. Ő az enyémtől nagyon eltérő eszközöket ajánlott és ezért
aprítottuk egymást. A többieknek lehet, hogy unalmas is volt. Azért
érzem mégis jól magam ettől, mert nem volt a dologban harag. Régebben
biztos dühös lettem volna, de most értettem őt is és tudtam, hogy az
csak egy másik szempont. Végül úgyis az én felelősségem az, hogy hogy
intézem a dolgot.
Ma Nagyapó jött vendégségbe és kellemes csendes napunk volt. Ember hozta, oda ment vele Panni
is. Addig én rendet tettem és ebédet főztem. Petya sokat jött le hozzám
és játszottunk is. Elcsórta Apja asztaláról a diaképeket amiken Ember
még gyerkőc és az emeleten a kedve szerint játszott vele. Azt hiszem,
azért maradtak ép darabok. Mikor észrevettem, összeszedtem a cuccot és a
helyére raktam. Utána leültem Petyóval szemben és elkezdtem neki
mondani, hogy nem jó amit csinált, mert Apja szomorú lesz. Odahajolt a
kezemhez, mintha bújni akarna és megharapott. Gyorsan mentettem magam és
hoztam a harapót. Utána már azt csócsálta. Tök olyan volt, mintha a
mondandómra reagált volna. És az is érdekes, hogy nem teljes erőből
harapott. Olyan jó lenne megérteni ezt a dolgot. Persze lehet, hogy
sosem fogom.
Az ebéd és a pihenő jól sikerült. Utána még tettem és vettem kicsit,
aztán a férfiemberek elvonultak és a gyerkőcökkel maradtam. Sajnos Panni
elég sokat tévézett, amit nem szeretek, de így tudtam végezni a dolgom
és Petyára is figyelni.
Ember vacsira ért haza, úgyhogy ettünk és fürdő.Panninak hajmosó nap
volt és nagyon büszke voltam rá. Úgy mos hajat, mint egy felnőtt. Egész
rendesen be tudja vizezni, samponozni meg ketten szoktuk. Már a
hajszárítót is szereti.
Este volt még egy kellemetlen incidens, ugyanis Petya megharapta
Embert. Várható volt, hogy ilyesmit fog csinálni, mert ment fel hangja.
Mármint magasabb és élesebb hangon csipogott. Ráadásul a harapót
hurcolászta. Sajnos végül Ember hasát harapta meg, akinek ez nagyon
fájt. Ez mindenkit kizökkentett, Petit is. Legutóbb egy hasonló eset
után elindult az ágyunk felé, aztán megfordult és elment a sajátjába.
Úgy hiszem, pontosan tudja, hogy rosszat csinál, csak nem tudja nem
csinálni és ez őt is bántja. Most végre elaludt, ami azért jó, mert még a
körmeit is vágnom kell.
Eszembe jutott, hogy ha úgyis reklámújságokat nézeget, azokból
készítek neki PECS kártyákat. Ezzel kapcsolatban két gondom van. Az
egyik az, hogy az auti srácok sem olvassák a szakirodalmat, a másik az,
hogy bármiből készítem, csak úgy működik, ha használjuk.
De, hogy ne egy férjpocskondiázó nyafogás legyen ez a bejegyzés, még
gyorsan megírom, hogy a Bödőcs egy igen nagy varázsló. El tudta érni,
hogy egy órán keresztül ne gondoljak autizmusra, meg befizetetlen
számlákra, meg olyasmikre, amikkel frusztrálni szoktam magam. Ez nem kis
dolog. Most döbbentem rá, hogy ezek a mumusok gyakorlatilag
folyamatosan a fejemben vannak. Lehet, hogy gyakrabban kéne “ördögűzésre”menni?