Peti beteg

2011 február 9. | Szerző: KISMADAR |

 Hétfőn úgy adták vissza Petyót az oviból, hogy jobb lenne itthon tartani, mert nagyon köhög és prüszköl. Lázat nem tudtak neki mérni, de ezt nem csodálom 🙂

Sajnos csakugyan elég vacakul van és ezt elég rosszul tűri. Naponta többször kiborul és nincs kedve semmihez. Viszont nézi a tévét. Thomast és Teletabit teszek be neki, azt gondolom, azok elég lassúak és sok bennük az ismétlés. Tudom abszurd, hogy egy hat éves legényke ilyeneket nézzen, de én ennek is örülök. Nemrég még nem értette az egészet és vagy nem törődött vele, vagy egész közel ment a tévéhez és a részleteket figyelte.

A bubifújónak is nagyon örül. Ahhoz is készítek képet és tutira működni fog. 🙂

Dokinéni megint a távgyógyításnál maradt, aminek örülök. Feltehetőleg tudja, hogy egy takonyfolyós betegséggel boldogulok és ehhez nem kell két órát ülnünk a zsúfolt rendelőben. A PECS továbbra is hasít, aminek örülök. Azt kell Petinek megtanulni, hogy amiről nincs kép, de fent van a polcon, abból nem kap. Persze ebből szép nagy hisztik kerekednek, de volt már ilyen a világtörténelemben.

Tegnap én sem voltam jól, ráadásul elég szomorkás is voltam. Attól kenődtem el, hogy egy kedves barátom felhívott, hogy talált a neten valamit az autisták gyógyításával(?!) kapcsolatban. Természetesen alternatív gyógyászatról van szó, mert az orvosok mind gonoszok és az az érdekük, hogy mindenki a hagyományos orvoslásban bízzon, amiért is elnyomják a jó altereket. Na jó, ezt kicsit kisarkítottam. 

Egyébként én sem gondolom, hogy az orvosok szentek, hiszen ugyanolyan emberek, mint bárki más. A gyógyszerek pedig valóban lehetnek ártalmasak is, én szeretem elkerülni a használatukat, amíg lehet.

Mikor elmondtam neki, hogy a homeopátiát mi nem ítéltük hasznosnak(úgy értettem, arról van szó), hallhatóan megsértődött. Végül azért elküldte a lap elérhetőségét és akkor már tényleg rossz kedvem lett. Ez az oldal, direkt nem írom melyik, tele van az oltással és, hogy attól autik a srácok. A kelációtól kezdve a diétáig minden ott van, amit én nem igazán kedvelek, viszont a tér – idő struktúráról és a kommunikáció megsegítéséről semmit nem találtam.

Sokszor gondolkodom ezeken a dolgokon. A mentorszülő képzéssel kapcsolatban is ez volt az egyik legnagyobb dilemmám. Nem vehetem el a reményt senkitől és nem beszélhetem le, vagy rá dolgokra. De ha ezek kifejezetten ártalmasak, akkor meg mi van? És ki vagyok én, hogy megítéljem, hogy mi ártalmas és mi nem? Ha nem bízunk az orvosokban és nem bízunk az alterekben, akkor kinek jó? Segítettünk magunknak, vagy csak még vacakabbnak érezzük a helyzetet?

Szülőként én is szeretnék mindent megtenni Petiért, de nem érzem, hogy ha egyik lehetséges gyógymódtól a másikhoz kapunk és félg, vagy egészen illegális anyagokkal tömjük, akkor jobbat teszek vele, mint most. Ugyanakkor a barátom is azzal érvelt, hogy a pszichiátertől elfogadnám a gyógyszert, ha indokoltnak látná. Egyébként nem könnyen fogadnám el és csak akkor, ha én is indokoltnak látnám. Amikor egy gyerek folyamatosan üti magát, annak segítség kell. Lehet kísérletezni vele, én régimódi vagyok, a kipróbált és igazolt módszerekben hiszek. Szerencsére a gyógyszerrel kapcsolatos döntést most nem kellett meghozni. Csoda, hogy így elszomorított ez a dolog, de olyasmire tapintott a barátom, ami egyébként is érzékenyen érint.Bosszant, hogy családok költenek iszonyatos pénzeket külföldi vizsgálatokra, meg gyógyszerekre, esetleg azért, mert nem tudják elfogadni a megváltoztathatatlant. Amíg van újabb gyógyszer, addig a gyerek gyógyítható. És mindig lesz újabb költséges gyógymód. Mert az altereknek szintén anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy a dolgaiknak piaca legyen.

Én továbbra is emberekben szeretnék bízni és nem táborokban. Akik eddig segítettek minket, mind megérdemelték a bizalmunkat és tényleg sokat tettek Petiért és a családunkért. Remélem nem jön egy csomó ellenpélda a jövőben, mert akkor kénytelen leszek egy nagy adag oxitocin-marihuánaolaj koktélt elfogyasztani, csak hogy elviselhetőbb legyen az élet :-)))