egy jó hír a végére

2011 február 20. | Szerző: KISMADAR |

 A ami napunk kicsit szplínesre sikerült. Benne lehet, hogy ugyan nagyon jól sikerült a tegnap, de kissé elfáradtunk. Meg a szokásos pénzszámolgatás és a családom is alakított meg nem is voltunk kint a hétvégén. Ráadásul Petya sem a legjobb formáját hozta. Délelőtt ugyan átjöttek Cs- ék, de Panni iszonyú hisztit rendezett azért, mert elmentek, így sokat levont a dolog élvezeti értékéből.

Délutánra kicsit jobb kedvünk lett. Finom ebédet főztem és Ember hagyott dolgozni is. Panni mellettem játszott és Petyának is jó kedve volt egy darabig. Így döcögtünk el az esti rutinig.

A java ezután jött. Fél kilenc felé telefonált DÉ. Először azt hittem, valami baj van, mert ő ilyenkor már nem szokott csörögni. Kiderült, hogy B életében először kérdezett és É szerint azért, mert tegnap én is úgy kérdeztem tőle, ahogyan kell.

Szerintem É nem fog haragudni, ha ezt bővebben megmagyarázom, ráadásul más gyerkőcnél is hasznos lehet. B ugyanis nem feltétlenül válaszol, ha kérdezek tőle valamit. Tegnap itt vacsiztak a törpék és nem szerettem volna, ha B éhes marad. Hiába kérdeztem, hogy kér – e sütit, falra hányt borsó volt. Láttam, hogy É – nek erre bevett formulája van, így megkértem, mondja el, hogyan kellene ezt csinálnom. A rítus pofon egyszerű. B! Én kérdezek, te válaszolsz.(Meg is érintettem a szereplőket, ahogy kell.) Kérsz sütit? És csakugyan, a jól feltett kérdésre B válaszolt. No. É szerint attól, hogy én is így kérdeztem, B – nek leesett a tantusz, hogy nem csak az anyukája csinál így, hanem mindenki és ő is elkezdett kérdezni. Az egészben az a vicces, hogy tökmindegy, hogy miattam, vagy magától, vagy miért kérdezett B, a lényeg, hogy kérdezett. De azért jó azt hinni, hogy segítettem. (Ha már Petyának nem tudok 🙁 )