dühös vagyok

2011 március 26. | Szerző: |

 Annál is furcsább, hogy nem tudom pontosan mitől. Tegnapelőtt mentünk a Koraiba ME-hez, beszélgetni Panniról. A beszélgetés úgy alakult, hogy elég gyorsan váltottunk a felnőttek dolgaira. Persze ez nem volt véletlen és akkor ott nem is zavart. De azóta folyamatosan ideges vagyok. Persze ennek lehet az oka, hogy kicsit belementünk a családi felelősségek, feladatok megosztása és időbeosztás témába, amiből egyenesen következett, hogy jól kiveséztük a reggeleket, amikben én finoman szólva sem szerepelek jól.

Lehet, hogy nem szeretek nem tökéletes lenni és ez zavar. Persze most jól elvittek a saját indulataim és azon pöfögök magamban, hogy bármit csinálok, mindig kevés. Hiába vezetek autót, pedig félek tőle, hiába hagytam abba a fősulit, hiába vagyok viszonylag rendes ember, mindez eltörpül a rettentő tény mellett, hogy reggel nem tudok felkelni és nem akarok rohanni és idegeskedni. Remélem gyorsan leülepszik a dolog és helyrebillen a kis agyam, mert most még magamnak sem vagyok jó társaság. Ez annál is könnyebb lehet, mivel jönnek DÉ-ék és bográcsolni fogunk . :-)))

A hét többi része elég jól sikerült annak ellenére, hogy Petya megint megszorult. Most nemigen bántotta magát, vagy mást, mosolygott és bújt, de közben láthatóan nagyon kínlódott. A dolog ma reggel oldódott meg Apja legnagyobb örömére. Az oviban kókuszolajat javasoltak, amit folyamatosan adni kéne neki. Mármint Petyának. Ez nem tűnik buta ötletnek. Nekem az jár a fejembe, hogy megint kitavaszodott, kertezünk és jön a  kakibaj. Lehet, hogy eszik valamit a kertben? De mit? Az óvónénik szerint a homok nem tud ilyet csinálni és nekik elhiszem, hiszen láttak már néhány fura gyereket.

Panninak szülőije volt szerdán és ez sem sikerült rosszul. Kiderült, hogy más szülő is furcsállta, hogy a nyílt napon mennyit ültek a csibék. Elmondták az óvónénik, hogy ez így nem rendszeres, csak az egy nyílt napban akartak mindent megmutatni. Kicsit megnyugodtam, hogy mégsem  zseniképző az ovi. Gyorsan kifaggattam őket is Panniról. Mondták, hogy beszél néha Petyáról, de nem látnák, hogy baj lenne. Leginkább csak elmondja, mi volt itthon. Egyébként ME is azt mondta, hogy jól csináljuk a dolgunkat, feltehetőleg nincs gond, mert nem nyel be mindent. A tévézéssel kapcsolatban is megnyugtatott, úgyhogy azt hiszem jó,hogy elmentünk.

Mentorszülői minőségemben is sokan kerestek meg a múlt héten, aminek nagyon örülök. Kaptam néhány pozitív visszajelzést, de azt hiszem még idő kell hozzá, hogy kiderüljön, jól végzem – e a dolgom.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kétgyermekes says:

    Én fiam is nagyon szorulásos, sokat kínlódik. Kókuszolajról még nem hallottam de kipróbálom hátha beválik. Mennünk kell majd hasi UH-ra előre félek hogy viseli majd fiam.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!