kizökkent világ

2011 április 7. | Szerző: KISMADAR |

 Még mindig itthon vagyok, mert nem múlik ez a fránya köhögős megbetegedés. Ez több okból is kellemetlen, de leginkább a munkahelyem miatt. Bármennyire is tudom, hogy nem haragszanak rám a többiek, ahogy fordított helyzetben én sem haragudnék, azért kellemetlenül érzem magam. Olyan sok ez a két hét itthon, hogy csakugyan olyan érzésem van, mintha kizökkent volna az idő. Azt sem tudom lassan, milyen nap van.

Ráadásul kedd óta Petya is itthon van, mert köhög és kérték, hogy ne vigyük oviba. Van egy kicsi lány a csoportjába, aki nagyon sokat volt már beteg, gyenge az immunrendszere és már az antibiotikumokat sem tudják nála használni. Nagyon nem szeretném, ha miattunk lenne baja. Pláne, hogy ha ilyen megfázásos baja van, sokszor kap mellé epilepsziás rohamot is. Inkább itthon tartom Petit. Ő viszont annyira nem beteg, hogy ne dúljon fel mindent itthon. Néhány napja újra behajtottam a gyerekruhákat a szekrénybe és reméltem, hogy már nem fogja őt érdekelni, hogy kidobálja őket. Hát ma már érdekelte. Eddig háromszor pakoltam vissza a ruhákat. A második után olyan ideges lettem, mint talán még soha. Remegett a kezem, forgott a gyomrom, meg ilyenek. Végül most pihenő után formára vágtam egy régi bambuszredőnyt és a szekrény elé akasztottam. Azt remélem, hogy ha nem látja a ruhákat, elérem, hogy ne akarja kiszórni őket. Majd kiderül. A redőny tetszik neki:-)

Persze ennek az idegeskedésnek megvannak az előzményei. Petya napok óta “ördög és pakol” üzemmódban működik. A könyvespolcot is lerámolja és amíg én lent pakolok, ő fent rombol. Egyszerűen nem tud mit kezdeni magával. A dologban az a legbosszantóbb, hogy elméletben tudom a megoldást. Szorosan napirendben kéne őt tartani, jócskán többféle tevékenységgel, mint most. A könyvnézegetéstől az építőig mindennek kéne, hogy legyen kártyája és csak rövid szabadidőket kéne hagyni. Csakhogy van nekem egy másik gyerekem, egy férjem és egy háztartásom is. Nem is beszélve az önként vállalt kötelezettségekről és az apró függésekről 🙂 Szóval, ha én Petyát pesztrálom, ki csinál vacsit, meg társast Pannival, meg ilyenek.

A másik megfejtés a sok ajtóval rendelkező tároló. Ez elsődlegesen anyagi kérdés. Meg az is érdekes, hogy mit oldok meg azzal, ha elzárom a cuccokat és nem megtanítom azok közt élni Petyót. Azt hiszem, ha azt tennék, mit akarok és nem lennének kötöttségeim, javarészt zárt szekrényeket használnék és apránként nyitnám a tereket. De sajnos most nem fenyeget ennek a veszélye. 

A ruha dolog egyébként azért érdekes, mert Panni egyre jobban szeret maga választani ruhát. Egyáltalán nem szerettem azt az ólat, ami Peti miatt mostanáig ott volt, de így még jobban zavar.

A hét végén átgurultunk a Keresztanyámhoz, mert kivágtak néhány fát és elhoztuk tüzelőnek. Ott találkoztunk  testvérével is. Őt is gyerekként láttam utoljára. Mint kiderült, valahol sérült gyerekekkel dolgozott. Nagyon el akart valamit mesélni, én meg láttam, hogy kínlódik, hát hagytam. A története egy anyukáról szólt, aki nem tudta elfogadni és kezelni az autista kisfiát. Végül intézetbe adta őt egy “jó helyre”valahol Miskolc mellett. A srác most 18 éves, eljön onnan és megüresedett egy hely, ha gondolom, ő telefonál nekik. Ez is fura helyzet volt. Eddig ilyesmit csak az u.n. legjobb barátnőm mert nekem megpendíteni. Azt gondoltam, sokkal kevésbé tudok uralkodni magamon egy ilyen helyzetben. Ennek a hölgynek megköszöntem a segítő szándékát a tőlem telhető legkedvesebb és legudvariasabb módon és elmagyaráztam neki, hogy ha eljön az jdeje, Petyának minden bizonnyal keresünk egy igényeinek és képességeinek megfelelő lakóhelyet, de úgy gondolom, hogy egy ekkora gyereknek a családjában van a helye. Nem látom indokoltnak az eltávolítását a sem a cslád, sem a maga érdekében. Az a vicces, hogy eközben végig úgy éreztem, hogy én valahol hátul vagyok és valaki más beszél a fejemből ilyen szépen udvariasan és összeszedetten. De úgy tűnik a nénit nem bántottam meg és a nap végére neki is leesett néhány tantusz.

Hogy jót is írjak, ne csak ilyen fajsúlyos nyafogást, elmesélem, hogy tegnap kint voltunk a játszótéren Petivel és Pannival. Utánam telefonáltak az oviból, hogy Panninak szerintük kötőhártya gyulladása van. (A dokinéni szerint nincs, úgyhogy ma már ment oviba.) A játszótéren Peti sokáig jó szokása szerint csak a rugós hintán rázatta magát, de figyelte Pannit, ahogy mindenre felmászik. Egy idő után apránként minden játékot kipróbált. Még együtt is libikókáztak Pannival.

Panni délután dokinénihez és fogorvoshoz is ment Apjával. Panninak fogtömés, Apjának húzás. Egész este a mosolyán nevettünk, ugyanis a szájának a jobb fele mosolygott, a bal meg diszkréten lefittyedt. Már vázoltuk is az öregkorunkat, két gutaütés után. 🙂

Panni este is jó fej volt. Kitalálta, hogy a saját ágyában alszik és ott is aludt. Hónapok óta nem aludtam Apjával, úgyhogy ugyancsak örültem.

És a legtutibb kizökkenés. Megszületett kedves barátaink kicsi lánya. Ebben az a vicces, hogy én nem vagyok vallásos ember, bár néha azt hiszem, úgy könnyebb lenne. De van néhány dolog, amit nem tudok Isten nélkül mondani. Ilyen a gyerekszületés. Csak az jut az eszembe, Isten hozott baba!