Megint siratófalnak használom a blogot, mint már annyiszor. A helyzet
ugyanis az, hogy valahogy megszaporodtak körülöttem a kisbabák és a
várandósok. Ez alapvetően örvendetes dolog, csak az a baj, hogy még én
sem zártam le magamban ezt a dolgot egészen.
Panni születése után, nagyon halványan kilátásba helyeztünk egy
esetleges harmadik gyerkőcöt. Az életünk nem úgy alakult, hogy ez a
gyerek megszülethessen. Ennek számos racionális oka van. Pl a korom.
Nincs pénzünk, nincs helyünk, nincs energiánk és az egyik legfőbb érv,
mi lesz, ha ő is autista lesz. Nagyon eltérő véleményeket lehet olvasni
erről, de ha átlagot vonok, valószínűleg icipicit több az esély rá, mint
más családban. Ember mindezek miatt nem szeretne több gyerkőcöt és a
józan paraszti eszem mélyen egyet ért vele. De a természetnek is
megvannak a maga eszközei. Gondolom az okos (általában brit) tudósok már
régen kiderítették, hogy melyik vegyület felel azért, hogy ha babasírást hallok, megszomorodjak.
Ember érvei ugyanis száz százalékosak. Ha ő nem szeretné, én akarata
ellenére nem tehetem, csak azért, mert szeretek várandós lenni és
szülni.
Pár éve volt olyan ötletem is, hogy azért kéne még gyerkőc, hogy többen
szeressék Petit és a halálunk után többen figyeljenek rá, hogy mi
történik vele. Ma már tudom, hogy ez súlyosan hibás gondolatmenet volt
és örülök, hogy ilyen indokkal nem született több apró.
Egy nagyon kedves barátnőm járt hasonló cipőben (csak autizmus nélkül)
Néhány évig még birkózott magával, de úgy látom mostanra belenyugodott,
hogy leginkább nagymama korában fog újra babázni. Gondolom, lassan én
is lerakom ezt a dolgot és nem fogom annyira sajnálni az egészet.Lehet,
hogy ez egyfajta biológiai kapuzárási pánik?
A legbosszantóbb az, hogy amikor így elborul az agyam, valahogy nem
jut eszembe, hogy egy problémamentes terhesség is tud kellemetlen lenni.
Pl Pannival az utolsó napokban már egyáltalán nem tudtam aludni és
számtalan egyéb apróság volt még. El sem tudom képzelni, hogy két gyerek
terelgetése mellett ezt hogy bírnám. Pláne, hogy az egyik Peti. De ezek
ilyenkor átmenetileg eltűnnek a fejemből és nem szeretem a tudatot, hogy ennyire az ösztönök szintjén létezzek.
Mondjuk magamtól nem rágózok egész nap ezen, de olyan fura dolgok
történnek velem. Egy nekem nagyon kedves lány az első babáját várja és
azt hiszem viszonylag nehéz körülmények közt él. Azt mondta, hogy jó lenne kicsit beszélgetni, mert nincs neki kivel. Az anyukája nagyon messze lakik, más meg nem igazán
szimpi neki. Egész meglepődtem. Azt hittem, ilyesmire tisztes idős
hölgyeket szoktak megkérni. Aztán rájöttem, hogy 37 éves vagyok és két
gyerek anyukája. Ha tisztes idős nem is vagyok, de neki megfelelek és
szívesen segítek, ha tudok.
És ma még a filmben is szültek, amit Emberrel néztünk elalvás előtt. Igazán disznóság.
Most, hogy kiöntöttem a lelkemet, prózaibb dolgokkal is foglalkozhatok. Úgy tűnik, hogy az egyesületünk megint megjelenhet valahol. Erről majd írok bővebben a maga idejében.
Panni még mindig beteg. Mától mehetett volna oviba, de nem engedtük.
Úgy volt, hogy holnap délelőtt Ember elviszi orvoshoz, de egy váratlan
munka miatt nem fog összejönni. Ha meggyógyul, hétfőn viszem az
egészséges igazolással, ami van. Max hazaküldik. Ha beteg marad, akkor
meg úgyis el kell vinni megmutatni a dokinéninek. Hiába, a
Könyvfesztivál idején nálunk mindig döcögnek a dolgok.
Emiatt többet is kellett vezetnem, de lassan megszokom az új autót.
Azért a reggeli elmebajt szívesen átengedem Embernek, ha lehet.
Úgy néz ki, hogy Ember május elején elmegy egy hétre zenélni, magam
leszek a gyerekekkel. Akkor majd kiderül, mennyire vagyok ügyes.
Petya jó fej, szerintem szereti, hogy lent alszunk Pannival. Én nem
annyira, mert olyan a lakás, mint egy vándortábor. Ma lovagolt is nagy
lovon és olyan ügyes volt, hogy szemem szám elállt. Délután CS-ék jöttek
át, aztán már este is lett. Lassan nekem is aludnom kell, mert holnap
is munkanap 🙁