Töröm a fejem

2011 április 27. | Szerző: KISMADAR |

 Mostanában egyre többet azon, hogy milyen világban is élünk. Ez egy jóféle öregasszonyos közhely, de azért még nem vonnám le a lelombozó konzekvenciát a korommal kapcsolatban.

Többek között azért borongok mostanában, mert Panni ugyan nem beteg, de a gyerekorvosunk – még mindig látatlanban – közölte, hogy biztosan középfül gyulladása van, különben a másik orvos nem írt volna antibiotikumot, vagyis Panni nem mehet oviba. Ember nem tudta elvinni, hála Petya szünetének, így maradt a távgyógyítás. Én itthon táppénzen, amit több okból sem szeretek. Ha nem olyan kollégáim lennének amilyenek, már biztos nem lenne munkahelyem. De előbb, vagy utóbb érthető módon unalmas lesz nekik, hogy velem mindig csak a baj van. És nem ők lesznek a hibásak. Fura egy társadalom, ahol hendikep a gyerek, de ez van és ez régebben is így volt. Egyébként kimaradt az ovis anyák napja is, de lesz még elég alkalom. Meg mentem volna mentorszülőként fontoskodni is, de azt is lemondtam.

A másik dolog, ami elgondolkodtatott, Petya foga. Egy egészséges gyerek néhány nap alatt eljut a fogorvoshoz. Ma kezdtünk keresgélni és a két helyből csak az egyikhez jutottam el. Az orvos úgy kezdte, hogy elnézést kért azért, amit mondani fog. Június elején tudják Petit legkorábban fogadni, de attól fél, hogy náluk meg is szűnhet ez a fajta ellátás. Eléggé el volt keseredve és meg is mondtam neki, hogy nincs harag, tudom, hogy nem gonoszságból mondja, amit mond, csak az bánt, hogy a gyereknek közben fáj a foga. Mindegy, van még két lehetőség, bár félek, hogy sokkal nem lesz jobb a helyzet. 

Egyébként Petya volt tegnap lovagolni, ma meg szünet után ovi. Nem mondtak semmi rosszat, gondolom jól érezte magát. Mi Pannival nagyon jól elvoltunk, könyvtár, posta, bolt, mindent elintéztünk és még ebédet is főztünk.

Holnap bemegyünk az AOSZ-ba, mert ott készítenek napirendi kártyákat és DÉ- vel is kell beszélnem a vasárnapi rendezvény miatt. Viszem magammal Pannit is.

Pénteken bármit mond is a gyerekorvos, dolgoznom kell, mert a kollégáim is mennének szabira. Ők ugyan azt mondták, megoldják ha kell, de nem szeretnék kitolni velük és egy nap talán Anyunak se sok.

Szerveződik a nyári négy családos nyaralás, amibe még belegondolni is öröm. Ezzel párhuzamosan egyre jobban nyugtalanít, hogy mi lesz Petivel a vakáció alatt. A tavalyi gyerekvigyázó lány szerencsére munkát talált, de így nem tud vigyázni Petire. Vannak ígéreteink és mindenki szól mindenkinek, de egyre nyugtalanabb vagyok.

És ha ennyi nem lenne elég, töröm a fejem a házasságunkon is. Mielőtt bárki megijedne, nincs semmi bajunk, csak én szeretem túlgondolkodni az életemet. Az egész abból indult ki, hogy Ember a hétvégén dolgozott és mikor bementem hozzá, kiakadt és azt vágta a fejemhez, hogy engem idegesít, hogy ő most dolgozik. A dologban az a vicces, hogy biztosan idegesített valami, de ez nem. Még örültem is, hogy végre letudja azt a munkát, ami nem a szíve csücske. Ezután tűnődtem el, hogy milyen mélyen be tudnak rögzülni az emberi kapcsolatokba bizonyos sztereotípiák. Ugyanis Panni születése után Ember csakugyan nagyon sokat dolgozott. Én itthon voltam a pindúr babával  és Petivel, akivel nemigen boldogultam. Akkor még nem tudtuk, hogy autista, tehát nem tudtam, hogy valami nem egészen szokványossal élek együtt. Azt tudtam, hogy nem boldogulok a gyerekeimmel és biztosan rosszul csinálok valamit, hiszen mindenütt mindenki boldog ebben a helyzetben. Azóta persze már elég sokat okosodtam. Petiről kiderült az autizmus, Panni révén rájöttem, hogy egy normális gyerkőc nem okoz nekem túl sok gondot, sőt. De akkoriban bizony hiányzott itthonról Ember és hiába tudtam, hogy értünk dolgozik, bizony nehezteltem a sok távollétért. És az a fura, hogy neki ez épült be annyira, hogy nem látja, hogy már rég nem gond az egész. Azért sajnálom, mert olyasmin stresszel, amin nem kéne. Mindegy, remélem túl leszünk ezen is. Jövő héten minden esetre elutaznak muzsikálni és akkor majd kiderül, hogy bírom a gyűrődést.