fogászat és péntek 13

2011 május 14. | Szerző: KISMADAR |

 Petit csütörtökön elvittük a fogászatra. Szokás szerint nagyon paráztam. Nem kellett volna. Kedvesek voltak és profik. Apja ölében ült Petya a székbe és szépen megnézte a tükrös bottal a száját a dokinéni. Az volt a trükk, hogy nem akarta erővel nagyobbra nyittatni a száját, mint amekkorára eleve tátotta. A vége az, hogy apróbb lukak vannak Petya fogain, de ezek feltehetőleg nem okoznak fájdalmat. Viszont hátul tényleg nő két maradó foga, ezekre már nagyon kell vigyázni.

Elmondta azt is, hogy Petyának üres fogkefével, vagy nagyon nagyon kevés gyerekfogkrémmel mossuk a fogát, így nem fog túl sok fluort nyelni akkor sem, ha nem tud öblíteni. Tegnap már napirendben volt a fogmosás és egész jól ment, bár ez a köpés dolog nem akar összejönni.

Miután végeztünk a fogászaton, Petyát bedobtuk az oviba. Mi elmentünk ügyintézni, de szerét ejtettük egy ikeás ebédnek. Egyre inkább fontos lenne, hogy ne nyitott polcon tartsuk a könyveinket, mert Petya nagyon rájuk kapott. Vannak saját könyvei, de valahogy jobban vonzódik Apja művészeti albumaihoz. Nem bánnám, de szétnézi őket és a szívem szakad meg a szép könyvekért.

Persze az egész csak ábrándozás, nincs pénzünk szekrénysorra. Bár az IKEÁ-ban van olyan, ami olcsóbb, mintha leszabatnánk bútorlapból. És különben is jó tudni, hogy mennyi pénzről beszélünk.

Választottam magamnak névnapi ajándékot is, mert tegnap volt a névnapom és Embernek nem volt ideje erre. Így végül lecserélhettem az öreg és szakadt pénztárcámat olyanra, amilyet szerettem volna.

Tegnap jó nap volt. Végül tortát is kaptam, mert Panni közölte, hogy az jár és tényleg mindenki szokott kapni itthon névnapra is tortát. Csak nem cukrásztortát, hanem házit. Ráadásul meglepiből Apja korábban végzett, mint vártam és vacsira már itthon is volt. Ez a legtutibb ajándék. 🙂

Azt még gyorsan elmesélem, hogy jártam pont tegnap. A munkám során nagyon sokat kell telefont felvennem és persze bemutatkozom. Tegnap is így dolgoztam és egy telefonáló igyekezett a nevemen szólítani. Csak teljesen mellé mellé ment, mert Mariannak hívott. Ezen jót mulattam, hogy pont a névnapomon. Erre a kollégáim is ránéztek a naptárra és kaptam műsoron kívüli mosolyokat.

Ja és beszélgessünk kicsit Peti felnőtt koráról. Szóval nem tudom, tud – e majd Petya önállóan élni. Most úgy gondolom és arra készülők, hogy nem. Ha másképp alakul, csak jó.

Nem tudom pontosan, hogyan működik egy nagy intézet, csak elképzeléseim vannak róla, amik lehetnek tévesek. Azt gondolom, hogy egy olyan intézményben, ahol adott esetben több száz embert látnak el, nem jut idő és energia az extrákra. Félek, hogy az egyéni szükségletekre nem tudnak odafigyelni. Nem biztos, hogy van idő és türelem egy kis plusz játékra a kanapén, vagy még egy ölelésre, mikor kéne. Azt már csak a félelmeim játsszák le a fejemben, hogy egyszerűbb lehet a legyógyszerezett emberekkel bánni, ezzel kapcsolatban egyéni tapasztalatom nincs. Ha valakit érdekel a téma, a TASZ oldalán az Intézetek helyett programot nézze meg. Ott ezzel foglalkozó szakemberek írnak erről úgy, ahogy nekem is tetszik.

A lakóotthonokkal más a helyzet. Tavaly is egy ilyenben nyaraltunk és idén is oda készülünk. Kevesebb lakó, több szabadság, több odafigyelés. Bár gondolom ezt is lehet rosszul csinálni, de a miskolci jó. Inkább elhiszem, hogy egy olyan helyen, ahol saját szobája van a lakónak és nem harmadmagával osztozik egy szobán, inkább boldog lehet. Ezeknek az otthonoknak a léte most veszélybe került. Nem vagyok szakember, nem tudom pontosan milyen pénzeket nem kapnak meg, de félő, hogy szép sorban tönkremennek. Abszurd, mert évekkel ezelőtt kötelezte magát Magyarország az Únió felé, hogy a nagy létszámú tömegintézményeket lakóotthonokkal váltja ki és az ezzel kapcsolatos határidő azt hiszem már le is járt. Ráadásul egy ilyenbe bekerülni komoly anyagi megterhelés a családnak. De megéri, ha biztonságban és szeretetben tudhatom majd Petit.

Többen mondták már, hogy butaság ezen gondolkodni már most, de szerintem nem. Az anyagi vonatkozások miatt komolyan spórolni kell rá. Ráadásul mivel kevés az ilyen hely, időben jelentkezni is kell, ha találunk olyat, amelyik befogadná Petit. Szóval nagyjából tíz év múlva meglátjuk mi lesz, de nem akkor kell elkezdeni gondolkodni, mert akkor bajban leszünk.