éhenpóráz és szalonnaparfüm
2011 április 7. | Szerző: KISMADAR
Már megint kifelejtettem dolgokat. Öregszem, vagy mi.Panni a napokban közölte velünk, hogy a macska egy éhenpóráz. Lehet, hogy Besenyő van a családban?
Petivel meg tegnap viccesen jártam. Szagolgatom a haját, hogy finom az illata, ismerős is, de valahogy nem tudom hová tenni. Végül észre vettem, hogy a pulton maradt a kisütött szalonna zsírja és arra ő rájár. A zsíros kezét meg jobb híján a hajába törli.Így aztán Petya feltalálta a sült szalonna illatú férfiparfümöt. Most mondja valaki, hogy nem zseni. (Ráadásként a székrekedés miatt sem kell aggódnunk 🙂 )
kizökkent világ
2011 április 7. | Szerző: KISMADAR
Még mindig itthon vagyok, mert nem múlik ez a fránya köhögős megbetegedés. Ez több okból is kellemetlen, de leginkább a munkahelyem miatt. Bármennyire is tudom, hogy nem haragszanak rám a többiek, ahogy fordított helyzetben én sem haragudnék, azért kellemetlenül érzem magam. Olyan sok ez a két hét itthon, hogy csakugyan olyan érzésem van, mintha kizökkent volna az idő. Azt sem tudom lassan, milyen nap van.
Ráadásul kedd óta Petya is itthon van, mert köhög és kérték, hogy ne vigyük oviba. Van egy kicsi lány a csoportjába, aki nagyon sokat volt már beteg, gyenge az immunrendszere és már az antibiotikumokat sem tudják nála használni. Nagyon nem szeretném, ha miattunk lenne baja. Pláne, hogy ha ilyen megfázásos baja van, sokszor kap mellé epilepsziás rohamot is. Inkább itthon tartom Petit. Ő viszont annyira nem beteg, hogy ne dúljon fel mindent itthon. Néhány napja újra behajtottam a gyerekruhákat a szekrénybe és reméltem, hogy már nem fogja őt érdekelni, hogy kidobálja őket. Hát ma már érdekelte. Eddig háromszor pakoltam vissza a ruhákat. A második után olyan ideges lettem, mint talán még soha. Remegett a kezem, forgott a gyomrom, meg ilyenek. Végül most pihenő után formára vágtam egy régi bambuszredőnyt és a szekrény elé akasztottam. Azt remélem, hogy ha nem látja a ruhákat, elérem, hogy ne akarja kiszórni őket. Majd kiderül. A redőny tetszik neki:-)
Persze ennek az idegeskedésnek megvannak az előzményei. Petya napok óta “ördög és pakol” üzemmódban működik. A könyvespolcot is lerámolja és amíg én lent pakolok, ő fent rombol. Egyszerűen nem tud mit kezdeni magával. A dologban az a legbosszantóbb, hogy elméletben tudom a megoldást. Szorosan napirendben kéne őt tartani, jócskán többféle tevékenységgel, mint most. A könyvnézegetéstől az építőig mindennek kéne, hogy legyen kártyája és csak rövid szabadidőket kéne hagyni. Csakhogy van nekem egy másik gyerekem, egy férjem és egy háztartásom is. Nem is beszélve az önként vállalt kötelezettségekről és az apró függésekről 🙂 Szóval, ha én Petyát pesztrálom, ki csinál vacsit, meg társast Pannival, meg ilyenek.
A másik megfejtés a sok ajtóval rendelkező tároló. Ez elsődlegesen anyagi kérdés. Meg az is érdekes, hogy mit oldok meg azzal, ha elzárom a cuccokat és nem megtanítom azok közt élni Petyót. Azt hiszem, ha azt tennék, mit akarok és nem lennének kötöttségeim, javarészt zárt szekrényeket használnék és apránként nyitnám a tereket. De sajnos most nem fenyeget ennek a veszélye.
A ruha dolog egyébként azért érdekes, mert Panni egyre jobban szeret maga választani ruhát. Egyáltalán nem szerettem azt az ólat, ami Peti miatt mostanáig ott volt, de így még jobban zavar.
A hét végén átgurultunk a Keresztanyámhoz, mert kivágtak néhány fát és elhoztuk tüzelőnek. Ott találkoztunk testvérével is. Őt is gyerekként láttam utoljára. Mint kiderült, valahol sérült gyerekekkel dolgozott. Nagyon el akart valamit mesélni, én meg láttam, hogy kínlódik, hát hagytam. A története egy anyukáról szólt, aki nem tudta elfogadni és kezelni az autista kisfiát. Végül intézetbe adta őt egy “jó helyre”valahol Miskolc mellett. A srác most 18 éves, eljön onnan és megüresedett egy hely, ha gondolom, ő telefonál nekik. Ez is fura helyzet volt. Eddig ilyesmit csak az u.n. legjobb barátnőm mert nekem megpendíteni. Azt gondoltam, sokkal kevésbé tudok uralkodni magamon egy ilyen helyzetben. Ennek a hölgynek megköszöntem a segítő szándékát a tőlem telhető legkedvesebb és legudvariasabb módon és elmagyaráztam neki, hogy ha eljön az jdeje, Petyának minden bizonnyal keresünk egy igényeinek és képességeinek megfelelő lakóhelyet, de úgy gondolom, hogy egy ekkora gyereknek a családjában van a helye. Nem látom indokoltnak az eltávolítását a sem a cslád, sem a maga érdekében. Az a vicces, hogy eközben végig úgy éreztem, hogy én valahol hátul vagyok és valaki más beszél a fejemből ilyen szépen udvariasan és összeszedetten. De úgy tűnik a nénit nem bántottam meg és a nap végére neki is leesett néhány tantusz.
Hogy jót is írjak, ne csak ilyen fajsúlyos nyafogást, elmesélem, hogy tegnap kint voltunk a játszótéren Petivel és Pannival. Utánam telefonáltak az oviból, hogy Panninak szerintük kötőhártya gyulladása van. (A dokinéni szerint nincs, úgyhogy ma már ment oviba.) A játszótéren Peti sokáig jó szokása szerint csak a rugós hintán rázatta magát, de figyelte Pannit, ahogy mindenre felmászik. Egy idő után apránként minden játékot kipróbált. Még együtt is libikókáztak Pannival.
Panni délután dokinénihez és fogorvoshoz is ment Apjával. Panninak fogtömés, Apjának húzás. Egész este a mosolyán nevettünk, ugyanis a szájának a jobb fele mosolygott, a bal meg diszkréten lefittyedt. Már vázoltuk is az öregkorunkat, két gutaütés után. 🙂
Panni este is jó fej volt. Kitalálta, hogy a saját ágyában alszik és ott is aludt. Hónapok óta nem aludtam Apjával, úgyhogy ugyancsak örültem.
És a legtutibb kizökkenés. Megszületett kedves barátaink kicsi lánya. Ebben az a vicces, hogy én nem vagyok vallásos ember, bár néha azt hiszem, úgy könnyebb lenne. De van néhány dolog, amit nem tudok Isten nélkül mondani. Ilyen a gyerekszületés. Csak az jut az eszembe, Isten hozott baba!
az autizmus világnapja
2011 április 2. | Szerző: KISMADAR
Ma van az Autizmus Világnapja.(Egyébként Adrian Mole szülinapja is) Ebből kifolyólag volt egy csomó rendezvény, meg hír az autistákkal kapcsolatban.
Ahogy tegnap írtam, mi Pannival a belvárosban sétáltunk az autizmusért. Egészen pontosan a Vigadó tértől a Parlamentig. Nagyon jól sikerült a séta. Kicsit fura, hogy pont az Autizmus Világnapján tapasztaltam meg, hogy milyen jó autista gyerek nélkül, egy normális kislánnyal villamosozni, meg sétálni, meg beülni egy gyorsétterembe. Ezzel együtt azt hiszem jó döntés volt a fiúkat itthon hagyni, mert ez a rengeteg inger Petinek sok lett volna. Voltak ott autizmussal élő emberek, de ők nem olyanok voltak, mint Petya.
Tudtam, hogy egy csomó barát és kedves ismerős ott lesz és bár végül nemigen tudtam sokakkal szót váltani, azért jól esett látni őket. Ráadásul nagyon sokan voltunk. Eléggé megnéztek minket, mert mindenkinél volt egy kék lufi. A terv az volt, hogy elengedjük őket, de erre a szervezők végül nem kaptak engedélyt. Így tíz lufi szállt el a színpadról a séta és Kulka János beszéde után, de ez is elég volt arra, hogy ne tudjam eldönteni, hogy az erős fénytől könnyezem – e, esetleg nyílt színen engedtem az érzelmeimnek. Nem én voltam az egyetlen szepegő, úgyhogy azt hiszem mindegy is. Ráadásul pont ebbe telefonált bele Ember, hogy Petyával sétálnak (kékben) és mivel hallotta a dolgokat, mondta, hogy olyan mintha velünk lennének.
Tündéri volt a kisfiú, aki visszaszámolt, mert valamiért tizenegytől kezdte és kilencnél kicsit megakadt. Amikor vége volt a beszédnek, meg a lufizásnak, a gyerekek megkaparintották a mikrofont és mindenki a képességei szerint beszélt bele. Nekem ez nagyon bejött, mert teljesen spontán volt.
Utána D-ékkel mentünk gyorskajálni aztán haza. Odafelé is villamossal mentünk. Szerintem Panni most villamosozott először, de profi volt. Felszállt mellénk egy néni, aki sajnos eléggé büdi volt és féltem, hogy majd ő a szokásos módján kérdezni fog, de valamiért csöndben maradt. Csak annyit mondott, hogy milyen jó, hogy van még hely a néninek, mert biztosan fáj a lába (bottal járt)
Az is vicces volt, hogy Panni kicsit elfogódott lett. Találkoztunk pl PG-ral, akit kifejezetten kedvelek, bár nem beszéltem még vele öt mondatnál többet. Mosolygott, bemutatkozott Panninak és kérdezte a nevét, Panni meg meg sem mukkant. A gyerekekkel viszont jól elvolt. A zene is nagyon tetszett neki. Azon nagyon meglepődtem, hogy bátran elsétált mellőlem. Egész messzire elment a tömegbe és nem félt. Gondolom így szoktak elveszni a gyerekek. De Panni szerencsére megvan. 😀 Este megnéztük a Híradót, mert kíváncsi voltam, beszélnek – e erről a dologról és igen. Elég sokat beszéltek, megmutatták a tatai otthont és onnan is beszélt egy hölgy, akit szinte ismeretlenül kedvelek. Mellettünk voltak az auti napon, meg beszéltünk az AOSZ közgyűlésén, de valahogy bejön. Panninak az volt a csúcs, hogy egy fél pillanatra ő is látszott a hírben. Mondjuk Apja is felhívta Nagyapót és elújságolta neki 🙂
És itt jön a képbe, ami ma napközben is sokszor eszembe jutott. Nevezetesen, hogy kell – e nekünk szülőknek pezsegni, vagy menjünk haza és gondoskodjunk a gyerekünkről. A Facebookon is hasonló vágányra járt valakinek az agya, mikor azt írta, hogy nekik ettől nem lesz jobb. Peti tényleg nem tanul meg attól beszélni, hogy én rendezvényekre járok és a általam elfogadható határokon belül “fontoskodom”. De el kell fogadnunk, hogy egy olyan világban élünk, ahol igenis az van, ami a neten és a tévében látszik. Amiről nem hallanak az emberek, az az ő fejükben nincs. Ezért érzem én fontosnak, hogy mindenki a maga lehetőségeihez mérten tegyen az autizmus (vagy bármilyen általa fontosnak érezett ügy) megismertetéséért. Ha a szülők ki merik mondani, hogy a gyerekem autista, az egy fontos lépés. A nagyon jó az lenne, ha a társadalom nem azt kérdezné, hogy az meg mi és akkor miben zseni. De el kell fogadnunk, hogy az emberek java része nem ismeri az autizmust, ahogy a tourette szindrómát, vagy a down szindrómát sem. Igazából Petya diagnózisa előtt én sem tudtam sokat az autizmusról. A másik fontos dolog, hogy ha a szakemberek ki merik mondani, hogy autizmus van, hogy sok autista van akiknek ellátásra van szüksége, akkor talán megszűnhetnek a “jó kis középsúlyos csoportok” meg a másmilyen diagnózissal nem megfelelő módon segített és ellátott felnőtt autisták. Bocsánat, elragadtattam magam.
Hogy visszatérjek a házunk tájára, elmesélem, hogy Petya új játékot talált ki magának. A hintalovát elhozza a lépcső tetejére és ott lovagol úgy, hogy a ló talpának az eleje a semmiben van. Szerintem pontosan érzi, meddig mehet el anélkül, hogy leesne, de ez azért nem nyugtat meg maradéktalanul. Ha most nem őszülök meg, akkor soha. Még az is megfordult a fejembe, hogy rázárom a gyerekajtót, csak attól borzasztóan viszolygok. Olyan, mintha rács mögé tenném. Gondolom nem kell hosszan magyaráznom a kapcsolódó asszociációkat. Marad az, hogy magyarázok és kérek és tiltok, aztán majd meglátjuk.
Ember tegnap lefotózta a kékre világított Parlamentet. Ha lesz időm, ide is felteszem, mert nagyon szép lett. Egyébként, ha valakit érdekel, megnézheti a kékre világított híre épületeket ezen a linken:
http://www.lightitupblue.org/
itthon
2011 április 1. | Szerző: KISMADAR
Itthon betegeskedek és az a baj, hogy nemigen érzem jobban magam. Szerettem volna jövő héten már dolgozni menni, de nem fogok. Viszont az auti sétára biztosan elmegyek holnap Pannival. Már megígértem neki is és másoknak is. Remélem, nem lesz gond belőle.
Azért, mikor nem a kanapén fetrengek és fújom az orrom, csinálok is mindenfélét. Tegnapelőtt pl elültettük Pannival az árvácskákat. Ő úgy mondja, árvákat. Nagyon szép lett és ő locsolja őket. Remélem jól bírják a vizet.
A napokban befejeztük a társasunkat is, már csak egy színes dobókockát kell csinálnom és játszhatunk.
Ami bosszant, az az, hogy alig tudok itthon valamit csinálni. Pedig lenne mit. Takarítani való mindig akad. Ez meg csak egy kis megfázás, vagy mi. Remélem, hét végén már meg tudok moccanni. Délután így is én vagyok a csibékkel, mert Embernek vissza kell mennie dolgozni. Igaz, kedden itthon maradt és a hó eleje neki mindig erős. Szóval nyűgös vagyok, meg nyafka, mert beteg vagyok, de holnap megyünk sétálni.
Van a fejemben egy fura gondolatmorzsa, kiteszem ide, hátha békén hagy. Arról van szó, hogy most mindenfelé az autizmusról beszélnek, TV, rádió, net, ami belefér, lévén hogy holnap lesz az autizmus világnapja. Ebből kifolyólag ma este kéken fogják kivilágítani a parlamentet, akinek van kedve, nézze meg, mert gyönyörű lesz. És ezért van holnap a séta is. (Most jutott eszembe, hogy ezt még lehet, hogy nem is írtam meg.)
A mindenféle megszólalások persze rövid, néhány perces beszélgetések. Attól tartok, ezekben nem lehet “mélyen szántani”. Mégis az az érzésem, hogy amit hallottam, a magasan funkcionáló autistákról szól. Nyilván több oka is van ennek. Egyrészt ez a dolog a legelfogathatóbb a többségi társadalomnak és ez kommunikálható a legjobban. Másrészt ezeknek a gyerkőcöknek a szülei praktikus okok miatt könnyebben mozgósíthatók. (Nem véletlen, hogy a mentorszülők közt is többségben vannak az ilyen anyukák). Viszont a spektrum másik vége is létezik és erről. én úgy érzem, nem hallottam túl sokat.Ráadásul ezzel kapcsolatban sokkal nehezebb lehet bármit mondani két percben a színes hírek között. Meg azért is lehet így, ha tényleg így van és nem én érzékenykedem túl a dolgot, mert az autizmus annyira sokféle, hogy azt nehéz röviden elmondani egy kívülállónak.
Persze nem jutott el hozzám minden megszólalás és tudom, hogy voltak komoly szakmai rendezvények is, úgyhogy ez csak az én kis torz észrevételem és senkit sem szeretnék vele bántani, vagy kritizálni. Különben is nyilvánvalóan hazabeszélek :-))) És minden elismerésem azoké, akik vállalják, ezeket a szerepléseket.
Kis jó hír a végér, újra beadtuk az egyesületünk bejegyzésére vonatkozó kérelmet. Az ügyvéd anyuka szerint, aki a hivatalos részt intézi, van 60 napjuk csücsülni rajta, de azt reméli, hogy nem fognak. Én is azt remélem és legalább újra a bíróság előtt van a dolog. Talán őszre lesz egyesületünk.
beteg vagyok
2011 március 30. | Szerző: KISMADAR
Beteg vagyok, ami alapvetően nem jó, mert fáj a torkom és nem tudom abbahagyni a köhögést, meg ilyenek. Az antibiotikumok sem dobnak fel túlzottan.
DE. Itthon vagyok és pihenek. Ráadásul ma Ember is itthonról dolgozott délelőtt. Ma nagyon vállalkozó kedvű voltam és kimentem a piacra. Mondjuk kocsival, ami tunyaság, de menni is alig tudok, pláne egyenesen. Azért mentem mégis, mert Panni beleszeretett az árvácskákba. Tegnap reggel vittem oviba ballagva, mikor az egyik ház előtt az utcán meglátta őket. Utána elég sokat dumált róluk. Megnéztem a kertet és rájöttem, hogy a mandulafa alatt lenne hely pár virágnak és ott még le sem tapossuk őket. Persze ha nagy a vendégjárás, előfordulhat, de annyi baj legyen. Tegnap felástuk a fa alatt a földet, ma pedig vettem tíz szebbnél szebb tövet, amit délután el fogunk ültetni. Miközben vettem a virágokat, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy végülis játékot veszek, de erre valahogy nem sajnálom a pénzt.
Piac után még elfuvaroztam Anyut a boltba. Ekkor már ebédidő volt és rájöttem, hogy a gyógyleveském nem lesz kész időre. Azt terveztem, hogy veszek két fagyi pizzát és megesszük Emberrel. Csakhogy kiderült, hogy a pizza árából vidáman vehetek husit is, akkor meg minek a műkaja. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy finom ebédet eszem kettesben Emberrel a napsütötte kertben. Ha ennek nincs gyógyereje, akkor semminek. Utána ő visszaült a géphez dolgozni, én meg gyógyulok, ami mosást és teregetést jelent, közte henyéléssel. Sajnos délután el kell mennie, úgyhogy estig enyémek a csibék. Remélem Petit is ki tudom csalni a kertbe, mert akkor egész jó kis délutánunk lehet.
Tegnap este elalvás előtt már nem kiabált. Lehet, hogy csak azért, mert korán oltottunk lámpát, de az is lehet, hogy nem volt baja. Majd kiderül.
Még attól is jó kedvem van, hogy egyesület ügyben alakulnak kicsit a dolgom és megkeresett az egyik srác, akit nagyon bírok. Már attól féltem, tele van a púpja az egésszel és azért nem jelentkezik. Úgy tűnik, nem így van és ennek örülök. Megjöttek a fiúk, úgyhogy futok a kötelességnek az ő mezejére.
Jó dolgok
2011 március 28. | Szerző: KISMADAR
Szerettem volna ma jó dolgokról írni, mert sokszor történnek velünk. Pl, hogy Petya összes körmét simán le tudtam vágni néhány napja. Szerintem azért ment ilyen jól, mert egy időben fürdés után, pizsihúzáskor mindig elővettem a körömcsipeszt. Akár kellett, akár nem, csattogtam vele kicsit a körmei körül. Így most, mikor szükség volt rá, nem érte váratlanul a fürdés utáni körömvágás.
Meg arról is szerettem volna írni, hogy Panni újabban találós kérdéseket mond. Ezt mindig huncut arccal valamilyen kártyákból mondja, szerintem az oviban tanulta. Ilyeneket pl, hogy “Sárga és az égen van, nem virsli és nem tészta.” Ha én erre jelentős szellemi munka után rávágom, hogy napocska, nevet örömében.
Szóval ilyen kellemes dolgokról terveztem a mai bejegyzést. Csakhogy Peti már a második este bolondul meg újra. Apja szerint már délbe feszült volt (ma délben el kellett hozni). Velem eljátszott a kertben, de fürdéstől elalvásig jó másfél órát ordított és a fejét is kezdte újra csapkodni. Nem olyan vészesen, mint nyáron, de odáig nem szeretnék még egyszer eljutni. Csak az a kellemetlen érzésem van, hogy vajmi kevés közöm van ahhoz, hogy ez a dolog hová fajul. Mondjuk, két napból még nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Okot persze mindig találunk, akár négyet is alkalmanként, csak nem tudjuk, bele találtunk – e a célba.
A lakás is durván néz ki, Petya bontja két napja. A tiszta ruha egy részére ráöntött valamit, jó esetben nem szörpit. Úgy kell nekem, legközelebb nem tárolom a kosárba, hanem gyorsan a helyére rakom. A vicces az, hogy a kupi most nem idegesít annyira, pedig ha kijönne valami gyermekvédelmi ember, szerintem tíz perc alatt vinné a srácokat. Holnap délutánra megyek, enyém az egész délelőtt. Ráadásul kezdek megbetegedni is (Na jó, folytatom), úgyhogy lehet, hogy inkább orvoshoz megyek holnap. Pannitól kaptam valami vacak orrfolyós, köhögős betegséget és így elég nehéz telefonálni. A gond ezzel csak az, hogy ebben a hónapban azt hiszem többet voltam itthon, mint bent. Majd meglátom, lesz – e reggel hangom.
nyugi
2011 március 27. | Szerző: KISMADAR
Úgy tűnik, bevált a számításom. Amint tele lett a ház kielégítő mennyiségű terelgetni való gyerkőccel és megvendégelendő felnőttel, helyére billent az agyam.
DÁ és Ember készített bográcsban paprikás krumplit férfi módra. Ez azt jelenti, hogy több volt benne a husi, mint a krumpli. Virsli a gyerekeknek, debreceni, mert finom és kolbász csak úgy az íze miatt, meg egy kis tarhonya, hogy tartalmas legyen. 🙂
Elkészítették a fiúk új napirendjét is. Petyáé már kezdett szétmenni a használatban és gondoltuk, ha már úgyis piszkáljuk, lehet függőleges. Az oviban is olyat használnak. De ha ilyet készítünk, elfér mellé DB-nek is egy másik. Eddig mindig a tükör szélére tették gyurmaragival a kártyáikat. Úgy fest, B-nek bejön az új verzió. A képeket a tetején cserélhetőre csináltam, így más vendég gyerkőc is használhatja.
Este teljesen belefeledkeztem a könyvbe, amit olvasok. Eric Clapton önéletrajza. Nagyon jó és magyarázat arra, hogy miért nem szeretem a korai dolgait. Úgy tud írni a zenélésről, hogy nekem is érthető legyen, ami becsülendő. Mikor Ember beszélget a zenészpajtikkal, sokszor előfordul, hogy fogalmam sincs, mit akarnak mondani. Mondjuk, nem i s nekem mondják. 🙂
Ember valamiért jó taktikával hagyott engem olvasni, utána feljöttünk és szundi. Talán befejezzük végre az egymáskerülgetését és vissza normálisodunk 🙂
dühös vagyok
2011 március 26. | Szerző: KISMADAR
Annál is furcsább, hogy nem tudom pontosan mitől. Tegnapelőtt mentünk a Koraiba ME-hez, beszélgetni Panniról. A beszélgetés úgy alakult, hogy elég gyorsan váltottunk a felnőttek dolgaira. Persze ez nem volt véletlen és akkor ott nem is zavart. De azóta folyamatosan ideges vagyok. Persze ennek lehet az oka, hogy kicsit belementünk a családi felelősségek, feladatok megosztása és időbeosztás témába, amiből egyenesen következett, hogy jól kiveséztük a reggeleket, amikben én finoman szólva sem szerepelek jól.
Lehet, hogy nem szeretek nem tökéletes lenni és ez zavar. Persze most jól elvittek a saját indulataim és azon pöfögök magamban, hogy bármit csinálok, mindig kevés. Hiába vezetek autót, pedig félek tőle, hiába hagytam abba a fősulit, hiába vagyok viszonylag rendes ember, mindez eltörpül a rettentő tény mellett, hogy reggel nem tudok felkelni és nem akarok rohanni és idegeskedni. Remélem gyorsan leülepszik a dolog és helyrebillen a kis agyam, mert most még magamnak sem vagyok jó társaság. Ez annál is könnyebb lehet, mivel jönnek DÉ-ék és bográcsolni fogunk . :-)))
A hét többi része elég jól sikerült annak ellenére, hogy Petya megint megszorult. Most nemigen bántotta magát, vagy mást, mosolygott és bújt, de közben láthatóan nagyon kínlódott. A dolog ma reggel oldódott meg Apja legnagyobb örömére. Az oviban kókuszolajat javasoltak, amit folyamatosan adni kéne neki. Mármint Petyának. Ez nem tűnik buta ötletnek. Nekem az jár a fejembe, hogy megint kitavaszodott, kertezünk és jön a kakibaj. Lehet, hogy eszik valamit a kertben? De mit? Az óvónénik szerint a homok nem tud ilyet csinálni és nekik elhiszem, hiszen láttak már néhány fura gyereket.
Panninak szülőije volt szerdán és ez sem sikerült rosszul. Kiderült, hogy más szülő is furcsállta, hogy a nyílt napon mennyit ültek a csibék. Elmondták az óvónénik, hogy ez így nem rendszeres, csak az egy nyílt napban akartak mindent megmutatni. Kicsit megnyugodtam, hogy mégsem zseniképző az ovi. Gyorsan kifaggattam őket is Panniról. Mondták, hogy beszél néha Petyáról, de nem látnák, hogy baj lenne. Leginkább csak elmondja, mi volt itthon. Egyébként ME is azt mondta, hogy jól csináljuk a dolgunkat, feltehetőleg nincs gond, mert nem nyel be mindent. A tévézéssel kapcsolatban is megnyugtatott, úgyhogy azt hiszem jó,hogy elmentünk.
Mentorszülői minőségemben is sokan kerestek meg a múlt héten, aminek nagyon örülök. Kaptam néhány pozitív visszajelzést, de azt hiszem még idő kell hozzá, hogy kiderüljön, jól végzem – e a dolgom.
váltózuhany
2011 március 21. | Szerző: KISMADAR
Annyira vicces az élet. Tegnap azon siránkoztam (sokadszorra), hogy nincs pénzünk. Erre ma a kollégámmal találtunk egy csinos kis összeget az utcán, mikor kiszaladtunk a boltba. Nem volt kinek visszaadni, így megtartottuk. Még visszafelé is néztük, hogy látunk – e valakit, aki keresgél, de semmi. Kocsit ugyan nem fogok venni belőle, de erre a hétre ki fogjuk fizetni a terápiákat és vehetünk kaját.
A nap másik nagy eseménye, hogy Ember eladta az Omegát. Holnap viszi el a vásárló. Az olyan gyenge kifogások, mint ne vigye, mert azzal megyek dolgozni és nem is olyan jó az az autó, sajnos nem jöttek be. Persze holnap még elkergethetem véletlenül vasvillával a fickót, de délután jön, amikor dolgozom, tehát nincs menekvés.
Racionálisan tényleg a legjobb döntés, csak az a baj, hogy nagyon megszerettem azt a kocsit. Sosem gondoltam, hogy olyan liba leszek, aki nyafog, hogy mit szeret vezetni, de ide jutottam. Fáj a szívem a szép nagy öreg autóért és nem vagyok lelkes a Szuzukitól. De a mi anyagi helyzetünkben sajnos döntő fontosságú a fogyasztás.
Ráadásul megint szervezhetjük egy autó köré az életünket, ami Embernek nem igazán praktikus. Nem baj, volt vagy két lazább hónapunk.
Petya ma nagyon fura volt. Amikor érte mentem az oviba, mondták, hogy aludt. Itthon is nagyon jó gyerek volt, ilyenkor mindig megijedek kicsit. A pocakja biztosan fáj, szerintem megint kakabaja van. Lehet, hogy tegnap megevett némi gyurmaragit és parafát. Meglehetősen találékony abban, hogy megtalálja és megegye a cuccokat. Viszont sikítozás nem volt. Sokat mosolygott és bújt, amivel két perc alatt megfőz. Ezeket is a maga auti módján csinálja. Mondjuk úgy igazgat, hogy üljek a háta mögé, ahol már nem lát, ő pedig hátracsavarja a kezét és megfogja az enyémet. Néha eszembe jut róla a Csinibabából a magányos dal. Nem emlékszem címére, de arra táncoltak ilyen furcsán a párok.
Ma megtaláltam a zsebemben a harapót és rájöttem, hogy már nagyon régen nem kellett használnom. Igazán jó kedvem lett tőle. Remélem nem kiabálom el. 🙂
Sziszifusz
2011 április 9. | Szerző: KISMADAR
Éjjel Pannus belázasodott, tehát orvos, gyerekorvos, stb. Én hivatalosan gyógyult vagyok, egyébként meg köhögök. Panni csütörtökön mehet oviba, így buktuk a holnaputáni vendégséget, pedig jó lett volna DÉ szülinapját együtt ünnepelni.
Peti egész nap csikicsukizott velem. Fent kihajigálta a ruhákat, (ennyit a rolóról) és miközben pakoltam, lent lenyúlta a hűtőből az eperlekvárt, amit a kertben fogyasztott el. Ehhez természetesen nem öltözött fel, így az orkán közepén rohangált megfázva, pólóban és mezítláb. A jó ebben az, hogy egész ügyesen ette a lekvárt, nem kent vele össze szinte semmit.
Amikor behoztam, igazi nagy könnyekkel sírt, mert rászóltam, ha az ajtónál próbálkozott. Döbbenetes erős bennem a késztetés, hogy magyarázzak, csak az nála kutya fülét sem ér. A mondat közepén, ami arról szólt, hogy ne menjen ki, mert beteg és hideg van, ránéztem a szétbőgött fejére és elkezdtem szépen felöltöztetni. Végülis így kimehetett, csak meztéláb, pólóba nem és nem kellett egy újabb számára érthetetlen korlátozást megélnie. Vicces, hogy csak a mondatban helyeződött át a hangsúly a nem mehetsz ki részről a mert hideg van részre. Nekem az volt a problémám, hogy hideg van, neki hogy nem mehet ki.
Ezután már viszonylag jó fej volt, szépen asztalizott és viszonylag keveset hajigált. Amit eldobált, azt jórészt össze is szedettem vele. De azért eléggé elfáradtam és sajnálom, hogy Ember megint egy kifacsart feleséget talált itthon. Biztos jobban örülne egy kiegynsúlyozott anyunak, hiszen ő is fáradtan jön haza. Ezen még van mit dolgozni.
Holnap (igazából már ma) mentorszülős esetmegbeszélés és DÉ szülinapja. Isten éltessen sokáig!
Oldal ajánlása emailben
X